Új jelszó kérése

LEGYEN FARMOD! | Laura Ingalls Wilder és az amerikai farmgazdálkodás

Egy farmer csak önmagától, a földtől és az időjárástól függ. Ha farmer vagy, azt eszed, amit megtermelsz, abból öltözködsz, amit felneveltél, és azzal a fával fűtesz, amit a saját erdődből termeltél ki. Keményen dolgozol, de csakis magadnak, és senki nem mondja meg neked, hova menj, mit csinálj. Egy farmon, fiam, szabad leszel és független.”

Almanzo, a farmerfiú

Azok az emberek, akik a termőföldön munkálkodnak, isten kiválasztottai – jelentette ki egyszer Thomas Jefferson, s ezzel Laura Ingalls Wildert a kiválasztottak legjava közé emelte. Laura többször is hangoztatta: ő a farmerkedést választotta, hiszen ez sokféle úton-módon kényszerítette rá magát, mint ahogyan más amerikaiak generációira is. Kemény leckéivel, átitatva őt a maga kultúrájával, a gazdálkodás formálta Laura jellemét, valamint annak eldöntése, hogy ő ezt elfogadta és magáévá tette, meghatározta munkásságát is.

laura a verandanHétköznapi ruhában és kötényben. Laura annak a városi háznak a tornácán áll Mansfieldben (Missouri), ahol Wilderék éltek az 1900-as évek folyamán. A fotográfia hátoldalára Laura ezt írta: „Én állok itt, színed előtt”, mely EGY népszerű zsoltár címe (Herbert Hoover elnöki könyvtár)

Az Ingalls és a Wilder család – s ezáltal természetesen Laura is – farmer életére a legmeghatározóbb s legdrámaibb módon nem hatott más, mint a Nagy Dakotai Fellendülés. Az utolsók között a legnagyobb nyugati földfoglalási láz szinte kérlelhetetlenül promótálta a farmerkedést Dakotában. Az egyik Chicago & North Western vasúti plakát a földre éhes bolondokat célozta meg. Ordító betűi: „Legyen farmod!” több millió hektár „termékeny prériföldet…” ígértingyen”. A vasút egyszerűen csak „a világ legtermékenyebb gabonaföldjei”-nek titulálta Dakotát. Házaló árusok a területet „az Újvilág Nílusa”-ként kiáltották ki, hangsúlyozva, hogy a prérik nem várnak másra, csupán „az eke csiklandozására”, hogy attól fantasztikusan termékennyé váljanak. Több százezer bevándorló hitte szavukat, és elözönlötték a területet.

chicago plakatAz egyik Chicago & North vasúti plakát a dakotai robbanás időszakából. A fantáziát és a hamis képzeteket próbálta megragadni; ezzel házalt a vasút, hogy rávegyék a telepeseket a nagy síkságokra való költözésre. A farmerek aztán hamarosan rájöttek: a szántást bizony nem követik az esők.

Megdöbbentő módon Charles Ingalls sem tudott ellenállni e nyomásnak. Korábbi farmer múltja a bibliai Jób szenvedéseihez volt hasonló: elvándorolt Minnesotából Missouriba, onnan Kansasbe, majd ismét vissza Minnesotába, végül itt telepedett le családjával. Itt „csodálatos” gabonatermését, mellyel minden adósságát kiegyenlíthette volna, néhány óra alatt az emberiség történelmének legnagyobb sáskajárása elpusztította, mely körülbelül 3,5 trillió (milliárdszor milliárd: 1018, azaz 1 000 000 000 000 000 000) sáskából állt. Ezt néhány év alkalmi munka keresése követte, de Charles hamarosan már azt tervezgette, hogyan tudja majd a saját kis darab „termékeny” földjét a dakotai prérin biztosítani. Amit azonban nem tudott előre – ahogyan több ezer telepes társa sem –, hogy mindezt évekig tartó rendkívüli krízis követi majd, mely ezáltal lánya életét is örökre megváltoztatja.

saskajarasEgy kansasi művész, Henry Worall illusztrációja, melyben azt szemlélteti, ahogy a farmerek (itt grangereknek nevezik őket a testvéri szervezet neve után, ami értük lobbizott) elveszítik a háborút a szöcskék ellen a szörnyű, 1870-es években pusztító sáskajárásokban. 1875-ben mintegy 3,5 trillió sáskából álló hatalmas felhőtömeg lepte el és pusztította el Charles Ingalls és több ezer társa termését. A veszteség mai pénzzel kifejezve kb. 116 milliárd dollár volt. (Kansas State Historical Society)

Ezután évtizedekig csupán néhány korai fehér felfedező utazott át a területen, ettől eltekintve a nagy síkságok lakatlanul maradtak. A sáskajárásoktól és indián ellenségeskedésektől eltekintve e prérik sokkal inkább az aszályaikról, mintsem termékenységükről maradtak meg az emlékezetben. Ez persze nem azokon az óvatos farmereken múlott, akik először gazdagodtak meg a helytől keletebbre, a vízben lényegesen dúsabb területeken. A vasút nagy elánnal bizonygatta az újonnan betelepülőknek: az indiánok el lettek távolítva. Azonban a dakotai terület leküzdhetetlen kihívása továbbra is megmaradt: a klíma. Miután az Ingalls család elhagyta Walnut Grove-ot Minnesotában, hogy Dakotában telepedjen le, egy sokkal szárazabb, lényegesen bizonytalanabb vidékre költöztek.

vasuti epuletekVasúti épületek a nagy síkságokon. A. R. Waud illusztrációja

A szövetségi kormány tisztában volt ezekkel a hátrányokkal, hiszen saját tudományos szakértői ezekről beszámoltak nekik. Az 1870-es évek elején John Wesley Powell, aki hamarosan az Egyesült Államok Földtani Felügyeletének vezetője lett, nyíltan közölte a kormánnyal, a vasúti tisztviselőkkel és a dakotai reklámozókkal: ezek „csapadékban szegény”, aszályos nyugati területek, és alkalmatlanok a háztáji farmergazdálkodás számára, értve ez alatt a hagyományosan negyed szekciónak nevezett, kb. 160 holdas területeket, amelyeket a kormány felajánlott a Letelepedési Törvényben. Ehelyett arra helyezte inkább a hangsúlyt, hogy a sikeres mezőgazdálkodás kulcsa a nagyobb farmok és ranch-ok létrehozása, amik pár ezer holdból állnak, s amelyek átgondolt, modern öntözési rendszerrel rendelkeznek, és amiket kooperatív telepesek tartanak egy kézben, nem pedig egymástól elkülönült farmerek. Ezek nélkül a kialakítások nélkül – figyelmeztetett – csupán a nyugat kevesebb mint három százaléka lesz alkalmas a gazdálkodásra.

powellJohn Wesley Powell, kutató és Tau-Gu, a paitu törzs főnöke, az egyik Colorado-folyómenti expedíció folyamán, 1871-1872 körül. Powell polgárháborús veterán volt, aki a Shiloh-i csatában vesztette el jobb karját (abban a csatában, amelyben Caroline Ingalls fivére, Joseph Quiner is életét vesztette). Powellt a vasút és a kormány tisztségviselői folyamatosan támadták, miután bejelentette, hogy a nyugat csupán kevesebb, mint három százaléka lehet alkalmas a mezőgazdálkodásra. (National Park Service)

Erről természetesen senki sem akart hallani, legkevésbé a vasúttársaság, mely teljes mértékben a politikusoktól függött, akik az utakat építették, ezzel szakítva el egymástól egész generációkat. A vasúti tisztviselők nem vették figyelembe Powell karakterét és tudását, és inkább ellent mondtak: márpedig igenis fog esni eső a szántásra; hamis és könnyen leplezhető állítás. Ennek ellenére bizonyos tudósítók voltak annyira bátrak, hogy bevallják, Powellnek igaza van: egy egyszerű farmernek komoly anyagi alappal kell rendelkeznie, hogy megalapozhassa magát, és ez nem kevesebb, mint kb. 16 000 dollár ahhoz, hogy az ingatlant és a megfelelő felszerelést megvásárolhassa, valamint ezen felül további ötvenezer dollár az első négy évre. Bár a telepesek a földet „ingyen” kapták, nagyon keveseknek volt meg az a pénzalap, ami ezt az összeget elérte volna.

A tőkehiány és a szélsőséges klíma végképp széjjelzúzta a telepesek reményeit Dakotában, beleértve Charles Ingallst és Almanzo Wildert is. Küzdelmeik igazolni látszottak Powell legrosszabb félelmeit. Miután megtapasztalta, hogy a kemény préri földjét egy primitív ekével felszántani micsoda emberfeletti teljesítmény, rájött arra, hogy ácsként a városban dolgozni, üzleti épületeket építeni és eladni gyorsabb, biztosabb és könnyebb megélhetést nyújt, figyelembe véve idejét és energiáját.

prerifoldA prériföld feltörése lóval és ekével bizony megtörte magát a farmert is. Amint a tömött, masszív ősfű gyökerei kifordultak a föld alól, a védtelenné vált préritalaj hamarosan kiszáradt és felmelegedett, kitéve azt az eróziónak és az aszálynak.

1885-ben, amikor Laura és Almanzo összeházasodott, nem volt semmije, nemhogy ötvenezer dollárja. Az első négy év alatt learatták a hamis ígéretek minden „gyümölcsét”. Almanzo komoly pénzeket invesztált bele a legújabb, ülve hajtható ekébe, szénázógereblyébe, illetve egy McCormick kévézőgépbe, ezáltal olyan hitelekbe húzva magát, amiket aztán képtelen volt visszafizetni. Az előre megjósolhatatlan, szeszélyesen változó időjárás következményeképpen egyik termés a másik után ment tönkre, jégeső, forró szelek, préritüzek pusztítottak. A szerencsétlenség aztán tovább sokszorozódott: 1888-ban a Wilder pár diftériát kapott, Almanzo pedig még szélütést is, ezzel élete hátralévő részére megrokkant. A rá következő évben elveszítették még csecsemő fiúgyermeküket, otthonuk pedig leégett. Bénító érzelmi csapások voltak ezek. Egyúttal az anyagi csőd szélére is kerültek.

mckormickA McKormick-féle kévézőgép, mely kifejezte a hatalmas technológiai előnyt a kézzel működtethető aratógépek tekintetében. Ez a terület évszázadokon át változatlan maradt. Az új gépnek azonban húzós volt az ára. Almanzo Wildert többek között ez a gép vitte a csődbe, miközben egyik évről a másikra minden termése tönkrement. (Wisconsin Historical Society)

Az elkövetkező néhány év alatt szinte folyamatosan vándoroltak/költöztek, a Wilder házaspár kereste-kutatta önmaguk újra megtalálásának helyét és módját. Almanzo szüleinél, Spring Valley-ben (Minnesota) találtak menedékre, majd az új élet alapjait keresve szerencsétlen végzettel sújtva rövid utat tettek Floridába is. Ezután visszatértek De Smetbe, ahol is dolgozni kezdtek, hogy pénzt gyűjtsenek egy utolsó, nagy utazásra „A Nagy Alma Vidéké-”re, Ozarksba – ez szintén egy újabb vasúti promóció hatására történt. Amúgy sem maradt más esélyük: az aszály és az adósságok 1894-ben végképp elűzték őket Dakotából, egy eposzba illő „pánik”-kal együtt sodródva, több ezer reményt kereső farmer és telepes menekülővel együtt, el a nagy síkságról. Ahogyan az egyik gazdasági szakember azt megjósolta, a szántást bizony nem követte eső. Csak az aszály és a szárazság maradt. Belekeseredve a nagy dakotai fellendülésbe, a szövetségi kormányt lehetett felelőssé tenni érte: az egyik újság szerkesztője nyíltan hibáztatta az Egyesült Államok kormányát, cikkében szó szerint „bűnrészes”-nek, szinte cinkosnak, bűntársnak jellemezve azt. Maga az esemény előrevetítette a Dust Bowl-t.

csapadekterkepCharles A. Scott 1879-es csapadéktérképe az Egyesült Államokról. Az eső és elolvadt hó formájában jelentkező átlagos évi csapadékmennyiséget mutatja, Powell geológiai felmérése alapján, jól szemléltetve a szinte sivatagi állapotokat, amellyel a dakotai és az egész nyugati rész farmerei voltak kénytelenek szembesülni.

Elhagyva az államot, visszanéztek a Missouri-folyón, Laura lánya, Rose, aki ekkor hétéves volt, soha többé nem tudta kitörölni emlékezetéből az eléje táruló látványt: „sárga porhullám” emelkedett fel a fedett szekerek végtelen hosszú sora mögött, amik arra vártak, hogy átkelhessenek a folyón. Ekkor mondta neki az anyja: „Így látod most utoljára Dakotát!” Évtizedekkel később, az újságíróként tevékenykedő Rose Wilder Lane-nek a szabad akarat tanában hívő filozófiáját ez a példa nélküli hatalmas tömeges kivándorlás és családja túlélésért való küzdelme igencsak befolyásolta.

SpookendykeRose Wilder Lane és szamara, Spookendyke, 1896. körül. Nemsokkal azután, hogy a Wilder-család újrakezdte életét Ozarksban.

Ugyanakkor az anyja ezt nem rosszként, hanem sokkal inkább lehetőségként látta. Laura Ingalls Wildernek a házassága elején bekövetkezett több szerencsétlensége után minden oka megvolt az anyagi bizonytalanságtól való félelemre, amit a gazdálkodás jelentett számára. Hanem a Missouri Ruralist egyik állandó cikkírójaként megalapozhatta írói képességeit, amikor cikkeiben védte és dicsőítette a farmerkedés örömeit és eredményeit. Annak ellenére, hogy elismerte: a fejés, köpülés, baromfinevelés, mosás, vasalás és takarítás kemény munka, mégis felmagasztalta az utat, ami által ő „szabadabb, boldogabb, egészségesebb életet” érhetett el minden másnál.

laura mericskelLaura Ingalls Wilder egy kukoricaföld mellett áll, valahol Mansfield közelében. Kézzel becsüli meg a növény súlyát, éppúgy, ahogy az apja is tette ezt egykor az ő „csodálatos” minnesotai búzatermésével.

Annak ellenére, hogy az 1930-as években a Dust Bowl és a Nagy Depresszió (nagy gazdasági válság) újabb ezreket űzött el a nyugati síkságokról, a „kis farm otthon”-ába vetett hit újra áthatotta írásait, amikor „a bűvölet és a rettegés” kitörölhetetlen portréját festette le a vad táj megszelídítésével. A Kicsi ház könyveket, átszőve a szabad akarat és az önrendelkezés ősrégi álmával, átjárja Amerika farmerkedésének, gazdálkodásának minden ígérete és veszedelme. Mint mindig, józanul és konokul, Wilder összegzi a kihívásokat, melyekkel neki és családjának szembe kellett néznie, mondván:

„AZ ÁLOM CSUPÁN A KEZDET”

Webáruház készítés