Szállítás

ingyenszállítás

Színészekről
Hírlevél
Fizetési megoldás

Michael Landonról

„Emlékezzetek rám derűs szívvel, mert én is így emlékszem rátok!
Ha csak könnyeket csalok szemeitekbe, inkább felejtsetek el!"
írta Michael Landon a 2. évad 7. és 8. epizódjára (címe: Emlékezzetek rám!)

michael landonrol

Michael Landon korai évei
Michael Landon 1936. október 31-én született Eugene Maurice Orowitz néven. Az igazi Charles Ingallshez hasonlóan, akit alakított, ő is New Yorkban született. Egy ideig ott is él, mígnem családjával New Jersey-be költöznek. Kissé magának való, zárkózott gyerekként emlékezett vissza magára, de az általános iskolában már hamar megtalálja helyét a sportban és a tanulásban.

michael landon gyerek
Főiskola után egy baleset következtében atlétikai pályafutása keresztbe törik. Ezután, hogy megéljen, részmunkaidős munkákat vállal. Színész karrierje, mondhatni, egy véletlennek köszönhető, amikor is egyik barátját elkíséri egy szereplőválogatásra. Ennek köszönhetően veszik fel a színművészeti iskolára. Tanulmányai megkezdését követően néhány hónap múlva már szerepet is kap egy Telefon Time című sorozatban. Úgy érezte, a Eugene Maurice Orowitz név nem megfelelő egy törekvő, fiatal színész számára, ezért úgy dönt, nevet változtat. Így lesz belőle Michael Landon.

landon atleta

Michael Landon kezdeti színészi karrierje
Michael Landon karrierje az 50-es, 60-as években különféle sorozatokban való szerepekkel indul. 1957-ben főszerepben egy nyugtalan, zavaros tinédzsert alakított egy horrorfilmben (címe: Kamasz vérfarkas voltam / I Was a Teenage Werewolf).

kamasz vérfarkas voltam

A filmből kultuszfilm lesz, mely által karrierje azonnal meredeken emelkedni kezd.
Egy másik sikeres szerepében Tom Dooleyt alakította a Tom Dooley legendája (The Legend of Tom Dooley) című filmben.

tom dooley

Ennek köszönhetően kerül be aztán a Bonanza című sorozatba, melyben Little Joe szerepét játszotta.
Ez a szerep foglalja le őt 1959 és 1973 között. Hamarosan a sorozat szívévé válik, híres lesz. A sorozat a Nielsen Média közönségszavazata alapján 1964-ben az első helyre kerül, és e pozícióját még további 2 évig tartja.

bonanza
10 évet tölt el a sorozatban, amikor is rádöbben: érdekli őt a rendezői munka, valamint késztetést érez az iránt, hogy a sorozatba ő maga is írjon történeteket. Ez a pillanat karrierjének szintén sarkalatos pontja, ekkor indul el rendezői karrierje is. Első epizódját 1962-ben rendezi.

A farm, ahol élünk
Az 1970-es évek elején Ed Friendly producer, aki a Farm könyvek jogait megvásárolta és Blanche Hanalist megbízta a forgatókönyv megírásával, felkéri Michael Landont, rendezze meg A farm, ahol élünk pilot filmjét. Michael elolvassa a forgatókönyvet, és annyira beleszeret a történetbe, hogy azt kéri, ne csupán annak rendezője legyen, de el is játszhassa Charles Ingallst. Így lesz a Farm Michael Landon második olyan hosszú sorozata, amelyben komoly részt vállal.
A meghallgatás folyamata az NBC és az Ed Friendly Productions igazgatóinak történő felolvasásokkal kezdődik. Miután leszűkítik a meghallgatásra jelentkezők számát, a jelöltek Michael Landonnak olvasnak fel, hogy ő döntse el, végül kinek adja meg a lehetőséget a képernyő előtti tesztre is.
Melissa Gilbert egyike azon lányoknak, aki részt vesz a Laura Ingalls szereplőválogatáson. Michael Landon szerint nem is lehetett volna jobb kislány erre a szerepre. Azonnal tudta, hogy Melissa „az egyetlen”.
„Nem sokkal Michael halála előtt Leslie [Michael Landon lánya] esküvőjén találkoztam vele, ahol elmondta nekem: amikor eljött az idő, hogy a csatorna igazgatóinak megmutassa képernyőteszteket, ő kizárólag az enyémet mutatta be.” - Melissa Gilbert

landon-gilbert
„A Paramount Stúdiók egyik szobájában olvastam fel neki. Emlékszem, azon gondolkodtam: »Ó, istenem, milyen jóképű!« Valahogy másmilyen energia sugárzott belőle, mint az átlagemberekből. Magasabb watton égett. Sok sztár között forogtam, de Michael más volt, szinte tapintható, anélkül hogy ő megszólalt vagy tett volna valamit. Egyfajta energia volt ez, a karizma és a magabiztosság keveréke.” - Melissa Gilbert
A sorozat sikeréhez nagyban hozzájárult a stáb nyugodt, bizalmas, baráti légköre. Michael biztosította a stáb számára, hogy megértették: valami jó dologban vesznek részt, valami teljesben. Tökéletesen ráérzett arra, hogy a sorozatnak mi módon kell összhangba kerülnie a nézőkkel, személye pedig bensőséges, szívből jövő jellemábrázolása volt Charles Ingallsnek, aki egy egész generációra volt hatással.

papa
Michael gyermekkora komor volt és kietlen, zavaros családban nőtt fel. Azt akarta, hogy a Farm az ő ideális elképzelését mutassa a családi életről, melyet ő, illetve Karen Grassle nyújtott a rajongók számára. A sorozatban remekül tudott együtt dolgozni gyerekekkel, segítette őket a szerepek bizonyos nehézségeinek leküzdésében. Melissa Gilbert többek között így emlékszik vissza: „Azt mondta nekem: »Van fogalmad róla, mennyire szeretlek?«” - így hangolva rá Melissát egy-egy érzelmes jelenet forgatása előtt.
A családi hangulat nagyon valós volt, kiváltképpen mivel Michael Landon 5 valós testvérpárral is együtt dolgozott a forgatások során: Melissa és Jonathan Gilberttel (Laura Ingalls és Willie Oleson szerepében), Lindsay és Sidney Greenbush-sal (Carrie Ingalls), Matthew és Patrick Labyorteaux-vel (Albert Quinn Ingalls és Andy Garvey), Brenda és Wendi Turnbaugh-val (Grace Ingalls), valamint Jennifer és Michele Steffinnel (Rose Wilder).
„Mostanában jutott eszembe, milyen sokszor ugratott engem Michael Landon a forgatások alatt azzal, hogy Miss Beadle mennyire hanyagul vette az iskolásai biztonságát. Az elveszett kislány (Little Girl Lost) című epizódban Carrie beleesik egy régi, elhagyatott bánya aknájába, Mike pedig Miss Beadle-t teszi meg felelősként: iskolai feladatként kiadja a gyerekeknek, hogy gyűjtsenek be bogarakat. Aztán ott van az a rész – a Hóvihar (Blizzard). Amikor a Paramountnál nekifogtunk a filmezésnek, Mike rám nézett, és azt mondta: »Nos, Miss Beadle újból gyerekeket fog gyilkolni!«” - Charlotte Steward.
Michael sokféle minőségben dolgozik A farm, ahol élünkben. Vezető producerként, producerként, íróként, rendezőként, illetve színészként. A farm, ahol élünk a televíziózás történetének egyik legnépszerűbb sorozatává válik, s az évek folyamán Emmy és Golden Globe Awards jelölések, díjak garmadáját gyűjti be.
„Michael a »ha nem tudod összetörni, akkor javítsd meg« filozófia lelkes híve volt, így ha valami jónak tűnt leírva, tegyél hozzá némi tökéletességet, aztán »nyomtass«, és lépj tovább!” - Alison Angrim.

Emlékezzetek rám derűs szívvel
Michael tudta: az alapértékek, melyek a sorozatban vannak, az emberek lelkében sokáig fognak tovább rezegni. Tudta, hogy a nézők tovább fogják nézni A farm, ahol élünket sok más, már rég elfeledett hasonló programhoz képest. Habár a sorozat 1983-ban véget ért, a jó családi programok iránt továbbra is nagy az éhség, és a show azóta is folyamatosan műsoron van a világon mindenütt. A sorozat Magyarországon már elérhető digitálisan felújított DVD formában is.

Miután a sorozat véget ér, Michael Landon egy olyan új sorozatra összpontosít, amely az addigi karrierjét kísérő western sorozatoktól igencsak eltér. 1984-ben az Út a mennyországba (Highway to Heaven) című sorozat került műsorba Michaellel és barátjával-munkatársával, Victor French-csel a főszerepben. A showban egy próbaidős angyal érkezik a Földre, hogy egy veterán rendőrrel karöltve segítsen az emberek életén.

út a mennyországba

A sorozat 5 évadot él meg az NBC-n 1984 és 1989 között, összesen 111 epizóddal, a forgatás egész Kalifornia államot átöleli. Ez az utolsó sorozat, amiben Michael Landon szerepel.

Amikor 1991 április 8-án bejelentik, hogy az akkor 54 éves Michael Landonnak hasnyálmirigyrákja van, a hír sokként éri a rajongókat. A sajtókonferencián, amikor Michael bejelenti betegségét, vallomást tesz életéről. Három héttel a diagnózist követően a LIFE magazinnak elmondja: „Ha meghalok, a halálnak alaposan meg kell küzdenie értem”.

landon 1990

„Óriási tévésztár, tele bizonytalansággal, s mindez alatt: hatalmas szív.” - Melissa Sue Anderson

Amikor visszavonul tanyájára, kemény küzdelem veszi kezdetét: szigorú diétába fog, kemoterápiának veti alá magát, sőt, kísérletektől sem riad vissza. Üzleti partnere, Kent McCray, Michaelre utolsó napjaira egy ragyogó, jópofa, vicceket mesélő és tiszta elmeállapotú emberként emlékezik vissza. Állapota azonban hamar hanyatlani kezd, és 1991. július 1-jén eltávozik az élők sorából.

Mivel az erős családi értékek és alapelvek utáni éhség azóta sem hagyott alább, Michael Landon öröksége tovább él családja, munkatársai és rajongói szívében. Elbűvölő és feltűnő férfi volt, egyfajta keveréke a zord, kemény, ugyanakkor rendkívül sebezhető személyiségnek, aki egyúttal mindenre nyitott. Az általa ábrázolt karakterek mindig a tisztességes, becsületes, erényes emberek voltak, így a rajongók a hozzá hasonló apára, férjre vágytak.

pilot