Új jelszó kérése
Termék részletek


2. Kicsi ház a prérin

2. Kicsi ház a prérin
  • 2. Kicsi ház a prérin
3 280 Ft3280

Ajándék: a könyvben szereplő dalok hanganyaga mp3 formátumban (letölthető)

  • Laura Ingalls és családjának kalandja folytatódik. Az Ingalls család a winsconsini nagy erdőből áttelepül Kansasbe. Utazásuk sok napon át tart a megrakott szekéren, miközben keresik a prérin a számukra legalkalmasabb területet a letelepedésre. Miután a helyet megtalálják, Charles Ingalls egy egyszobás rönkházat épít a prérin, mivel úgy hallotta, a kormány hamarosan megnyitja a területet a szabad letelepedésre. Nem sokkal később már vetnek és szántanak, vadkacsára és vadpulykára vadásznak, szénát gyűjtenek a teheneik számára.
    Ebben a kötetben, eltérően az első kötettől, a család komoly nehézségekkel, izgalmakkal és veszélyekkel néz szembe. Mindannyian maláriások lesznek, amit ők az éjszakai levegő belélegzésének, illetve a görögdinnye evésének tudnak be. Az indiánok gyakori látogatók lesznek a család életében, akik a közeli pataknál táboroznak le, és csatakiáltásaik megrémítik a telepeseket, akik attól félnek, megtámadják őket.
    A pionír, telepes élet bizony sokszor keservesen nehéz, de Laura és családja mindig boldogan serénykedik új kicsi házukban és annak táján.
    Laura Ingalls Wilder kilencrészes Kicsi házsorozatának második kötete először 1935-ben látott napvilágot. E népszerű könyvsorozatot több mint 40 nyelvre fordították le, világszerte 60 millió példányban jelent meg. Ajánljuk minden korosztály számára ezt az élménydús olvasmányt.

  • Átlagos értékelés
    514
    14
    rafaelo0824
    Sokkal tartalmasabb és izgalmasabb, mint az első rész, bár ugyanolyan bájos. Látszik, hogy Laura itt már nagyobb, sokkal részletesebbek az emlékei, és felbukkan Mr. Edwards is, akit nagyon bírok. Az indiánokkal történtek nagyon érdekesek voltak, biztosan félelmetes lehetett ezeket átélni. Nagyon szerettem az egészet.
    Előnyök: -
    Hátrányok: -
    13
    Kisanna
    Ez izgalmasabb és mozgalmasabb volt, mint az első rész. A család elköltözik a hatalmas erdőből, de nem túl szerencsés helyet találnak a prérin. Farkasokkal, préritűzzel, betegséggel, indiánokkal kell megküzdeniük.
    Előnyök: -
    Hátrányok: -
    12
    Fekete-Dávid Éva
    Megkaptam a legcsodálatosabb születésnapi ajándékot!
    Előnyök: -
    Hátrányok: -
    11
    Laczáné Tatai Orsolya
    Két kisgyermekem van, akiknek idővel szeretném olvasni a Laura Ingalls Wilder könyveket (mind a 9-et :) ) , ha már nagyobbak lesznek (2 éves a kisfiam és 8 hetes a kislányom), mert számomra nem csak könyvek , hanem érték, amit olvashatunk belőlük. Köszönöm az élményt, amiben részesülhetek a könyvek olvasásakor!
    Előnyök: -
    Hátrányok: -
    10
    Szűrös Edit
    köszönöm a gyorsaságot! A zene összeállítás is nagyon jó.
    Előnyök: -
    Hátrányok: -
  • Cikkszám
    173963
  • 1. fejezet: Utazás nyugatra

    Réges-régen, amikor a ma élő nagypapák és nagymamák még kisfiúk és kislányok vagy pici babák voltak, vagy tán még meg sem születtek, papa, mama, Mary, Laura és Carrie baba elköltöztek kicsi házukból, a wisconsini nagy erdőből. Szekérre ültek, és üresen, magára hagyták a kicsi házat a tisztáson, a fák között. Soha többé nem látták viszont.
    Indiánok lakta vidékre utaztak. Papa úgy gondolta, most már túl sokan laknak a rengetegben. Laura egyre sűrűbben hallott tompa fejszepuffanásokat a távolból, s az nem papa fejszéjének a hangja volt. Vagy egy lövés visszhangját hallotta, ami nem papa puskájából szólt. Laura és Mary szinte naponként hagyták hirtelen abba a játékot, és álltak fel döbbenten, amikor egy kocsi lassan nyikorogva haladt el előttük az úton.
    Egy vadállat soha nem bír túl sokáig megmaradni olyan helyen, ahol sok ember él. Papa sem szeretett volna tovább maradni. Ő olyan vidéket kedvelt, ahol a vadállatok is úgy élhetnek, hogy nem kell félniük. Azt szerette, amikor bocsokat, gidákat és más kölyköket láthat az anyjuk mellett, akik őt nézik az árnyas erdőből, és amikor kövér, lusta medvéket láthat bogyókat falatozni az erdő bokros tisztásain.
    Hosszú téli estéken sokat mesélt mamának a vadnyugati vidékről. Nyugaton a terület egy pusztaság, fák nincsenek. A fű vastagra, magasra nő. Azon a vidéken a vadállatok úgy vándorolnak és táplálkoznak, mintha valami óriási legelőn volnának, ami messzebb terül el, mint ameddig a szem ellát, telepesek pedig egyáltalán nincsenek. Ott kizárólag indiánok élnek.
    Egyik nap, amikor a tél már az utolsókat rúgta, papa így szólt mamához:
    – Mivel látom, nincs ellenvetésed, úgy döntöttem, elköltözünk nyugatra. Kaptam egy ajánlatot a birtokra, és most el tudjuk adni annyiért, amennyi feltehetőleg elég lesz ahhoz, hogy új életet tudjunk kezdeni valahol máshol.
    – Ó, Charles, muszáj éppen most indulnunk? – kérdezte mama. Az idő rendkívül hideg volt már, a kuckós ház pedig annyira kényelmes.
    – Ha még az idén akarunk menni, most kell indulnunk – válaszolta papa. – Nem fogunk tudni átkelni a Mississippin, ha a jég már megtört rajta.
    Így hát papa eladta a kicsi házat. Túladott a tehénen és a borjún is. Hikorifa rudakat hajlított, amiket a szekér felett ívben kifeszített. Mama segített neki föléjük vásznat húzni.
    Egy szürkülő hajnalon mama gyengéden rázta fel Maryt és Laurát, hogy ébredjenek. Tűz- és gyertyafény mellett mosdatta le és fésülte meg, azután jó melegen beöltöztette a lányokat. Hosszú, vörös flanel alsóruhájuk fölé pamut alsószoknyát, pamutruhát és magas szárú pamutzoknit húzott. Feladta rájuk a kabátkájukat, nyuszi-szürke főkötőjüket és piros, egyujjas kesztyűjüket.
    A szekérre már mindent fölpakoltak, ami a kicsi házban volt. Egyedül csak az ágyak, az asztalok és a székek maradtak. Ezeket azért nem viszik el, mert papa bármikor tud majd újakat készíteni.
    Vékony hó takarja a földet. A levegő csöndes, hideg és sötét. A csupasz fák a fagyos csillagok alatt állnak. De keleten az ég már világosodik, a szürke erdőből pedig lámpások, szekerek és lovak tűnnek elő, magukkal hozva nagyapát, nagymamát, nagybácsikat, nagynéniket, unokatestvéreket.
    Mary és Laura erősen szorítják magukhoz a rongybabájukat, nem szólnak semmit. A kuzinok körbeállják őket, és csak néznek. Nagymama és a nénik megölelik, megcsókolják, majd újra megölelik, megcsókolják őket: búcsúznak.
    Papa a puskáját a szekér vásznához, az egyik kifeszített rúd mellé helyezi, hogy a bakról azonnal el tudja érni. A golyós zacskót és a lőporszarut alá lógatja. A hegedűtokot gondosan párnák közé bugyolálta, ahol a zötykölődés nem tehet majd kárt a hegedűben.
    A bácsik a lovak szekér elé fogásában segédkeznek. A kuzinokat is megkérik, csókolják meg Maryt és Laurát, amit meg is tesznek. Papa felkapja Maryt és Laurát, és a kocsi hátuljában lévő ágyra rakja őket. Felsegíti mamát a bakra, nagymama pedig felnyújtva átadja neki Carrie babát. Papa is felszáll, mama mellé ül, Jack, a tarka buldog pedig a szekér alá sorjázik.
    Így hagyták ott a kicsi rönkházat. Mivel a spalettái zárva voltak, a kicsi ház nem láthatta őket, ahogy elmennek. Ott maradt a rönkkerítés mögött, és az a két nagy tölgyfa fogta őt közre, ahol a zöld lombok alatt nyaranta Mary és Laura játszottak. Az volt az utolsó nyári játék a kicsi házban.
    Papa megígérte, hogy ha nyugatra érnek, biztosan látni fog egy papúzt.
    – Mi az a papúz? – kérdezte Laura, papa válaszolt:
    – A papúz egy pici, barna, indián baba.
    Hosszú utat tettek meg a havas erdőn át, amíg elérték Pepin városát. Mary és Laura már látták egyszer, de a város most egészen másképp festett. A bolt ajtaja és az összes ház ajtaja zárva, a fatönköket hó lepte, gyerekek sem játszottak a szabadban. Több ölnyi fa volt felhalmozva a tönkök között. Csupán néhány csizmás, szőrsapkás férfit látni kockás zekében.
    Mama, Laura és Mary kenyeret és melaszt ettek, a lovak pedig kukoricát faltak az orrukra akasztott zsákukból, miközben papa a boltban kereskedett a prémekkel, hogy olyan dolgokra csereberélje, melyekre az utazáshoz lehet még szükségük. Sokáig nem maradhatnak a városban, mivel még aznap át kell a tavon kelniük.
    A hatalmas tó egyenletesen, simán és fehéren nyúlt el, egészen a szürke ég hasáig. Szekérnyomok haladtak át rajta olyan messzire, hogy az ember nem is látja a végét: a semmibe vesztek.
    Papa kihajtott a jégre, követve a nyomokat. A lovak patája tompán dübögött, a szekér kerekei pedig recsegni kezdtek. Mögöttük a város egyre kisebbedett, míg végül aztán a magas boltból is csupán egy távoli, pici pont lett. A szekér körül pedig csak az üres és hallgatag tér. Laurának ez egyáltalán nem tetszett. De mivel papa ült a bakon, Jack meg a kocsi alatt szaladt; tudta jól, semmi baja nem eshet, ha ők ketten vele vannak.
    Végre felkapaszkodtak a ropogó talajra, és ismét fák tűntek fel. Egy kicsi rönkház lapult a fák között. Laura végre jobban érezte magát.
    A házban nem lakott senki: csak valami átmeneti táborhely volt. Apró és furcsa ház, hatalmas nagy kandallóval, egyszerű priccsekkel a falak mellett. Felmelegedett, amikor papa tüzet gyújtott a kandallóban. Aznap éjjel Mary, Laura és mama Carrie babával a tűz előtti ágyban aludtak együtt, papa pedig odakint a szekéren, hogy őrizze azt és a lovakat.
    Éjjel Laura fura zajra riadt fel. Puskalövésnek tűnt, de annál mégis élesebben, hosszabban szólt. Újra meg újra hallotta. Mary és Carrie aludtak, de ő addig nem tudott elaludni, amíg mama puhán át nem szólt hozzá a sötétben:
    – Aludj nyugodtan, Laura! Csak a jég rian.
    Másnap reggel papa ezt mondta:
    – Szerencse, hogy még tegnap átkeltünk, Caroline. Nem gondoltam volna, hogy a jég mára feltörik. Elég későn jöttünk át a tavon, és még jó, hogy nem akkor kezdett el rianni, amikor mi épp a közepén voltunk.
    – Gondoltam erre tegnap, Charles – válaszolt erre lágyan mama.
    Laura erre korábban nem is gondolt, de most belegondolt, vajon mi történhetett volna, ha tegnap a szekér kereke alatt szakad be a jég, őket pedig elnyeli a jéghideg víz a hatalmas tó közepén.
    – Még megijesztesz valakit, Charles – tette hozzá mama, papa pedig felemelte magához Laurát, és melegen átölelte.
    – Átkelünk a Mississippin! – szólt vidáman, Laurát ölelve. – Mit szól ehhez az én icinke-picinke Kisbogaram? Akarsz-e a vadnyugatra menni, ahol indiánok laknak?
    Laura azt mondta, nagyon szeretne, és nagyon jó lenne, ha már most ott lehetnének. Ám egyelőre még csak Minnesotában jártak.
    Hosszú, nagyon hosszú út volt hátra az indián határvidékig. A lovak szinte mindennap annyit mentek, amennyit csak bírtak; papa és mama szinte naponta ütöttek új és új helyeken tábort. Előfordult, hogy bizonyos helyeken napokat kényszerültek egy helyben táborozni, mert egy megáradt patak állta útjukat, és addig képtelenek voltak átkelni rajta, amíg az áradás lejjebb nem apadt. Számtalan patakon keltek át. Láttak különös fákat és dombokat, olyan ismeretlen vidékeket, ahol még egy fa sem nőtt. Folyókon keltek át hosszú fahidakon, majd egyszer csak elértek egy széles, sárga folyóhoz, ahol egyetlen híd sem volt.
    Ez volt a Missouri-folyó. Itt papa egy fakompra hajtotta a lovakat, ők maguk pedig a szekéren maradtak, miközben a tutaj elinogott a biztonságos szárazföldtől, hogy átimbolyogjon a lassú hömpölygésű, iszapsárga vízen.
    Néhány nappal ezután újra dombos vidékre érkeztek. Egy völgyben a kocsi mélyen beleragadt a fekete sárba. Közben az eső ömlött, villámok cikáztak és a menny dörgött. Sehol nem lehetett sem tábort verni, sem tüzet rakni. Borzasztó érzés volt a kocsin lenni, ahol minden nyirkos és jeges volt, de nekik odafent kellett maradniuk, és csupán pár falat hideg élelmet tudtak magukhoz venni.
    Másnap papa egy domboldalban talált táborhelyet. Az eső elállt, nekik mégis egy teljes hetet kellett ott vesztegelniük, amíg a megáradt patak lejjebb apadt, az iszap pedig kiszáradt annyira, hogy papa ki tudja ásni a kerekeket, kiszabadítva az ekhós szekeret.
    Az egyik nap, miközben ők így várakoztak, egy magas, szikár férfi tűnt fel az erdő felől, fekete pónin lovagolva. Papa elbeszélgetett vele, azután mindketten eltűntek a fák között, amikor pedig újra visszatértek, mindkettejük alatt egy-egy fekete színű póni volt. Papa elcserélte a megfáradt barna lovakat a pónikra.
    Gyönyörű kis lovak voltak, és papa szerint ezek nem is igazán pónik, hanem nyugati musztángok.
    – Szívósak, mint egy öszvér, de gyengédek, mint egy kiscica – így jellemezte őket.
    Nagy, puha, kedves szemük volt, hosszú sörényük, hosszú farkuk, karcsú lábszáruk, amely sokkal kisebb és fürgébb, mint más lovaké a rengetegben.
    Amikor Laura azt kérdezte, hogy hívják őket, papa megengedte, hogy Mary és ő adjanak nekik nevet. Mary az egyiket Petnek, Laura a másikat Pattynek nevezte el. Amikor a patak morajlása már nem volt olyan hangos, az út pedig szárazabbá vált, papa végre kiáshatta a kocsit az iszapból. Befogta Petet és Pattyt, aztán mindnyájan együtt folytatták tovább az utazást.
    A fedett szekéren a wisconsini nagy erdőből átkocsikáztak egész Minnesota, Iowa és Missouri államokon. Ezt a hosszú utat Jack végig a szekér alatt ügetve tette meg velük. Most pedig épp arra készülnek, hogy Kansas államot is átszeljék.
    Kansas egy végtelen rónaság, amelyen magas, szélfútta fű nő. Egyik nap a másik után, mialatt ők Kansasben vándorolnak, nem látnak mást, csupán a hullámzó fűtengert és a végtelen eget. Az ég tökéletes kör alakban hajol rá a vízszintes földre, a szekér pedig ennek a körnek a tökéletes közepén halad.
    Pet és Patty reggeltől estig húztak, ügetve, időnként sétálva, majd ismét ügetésbe csapva, ők mégis mindig benne maradtak ennek a körnek a közepében. Napnyugtakor ez a kör továbbra is körbevette őket, ilyenkor az ég alja rózsaszínbe fordult át. Majd estére a térség lassan feketére váltott. A szél magányos hangon fújta a füvet. A tábortűz fénye picike volt, és elveszett ekkora térben. Ám a nagy csillagok, amik az égre kúsztak, olyan közel ragyogtak, hogy Laura úgy érezte, szinte meg tudná érinteni őket.
    A következő napon a táj ugyanaz maradt, az ég ugyanolyan, a kör nem változott. Laura és Mary már belefáradtak ebbe. Semmi új nem volt, amit csinálhattak volna, és semmi olyan új dolog, amit láthattak volna. Az ágy a szekér hátuljában volt szépen elrendezve, egy szürke pokróccal letakarva; ezen ült Laura és Mary. A szekér oldalán a ponyva feltekerve és kikötve, így a préri szele befújt. Laura egyenes, barna haját és Mary arany fürtjeit szanaszét cibálta, az erős fény a szemhéjukon is átvilágított.
    Időnként egy-egy nagyobb mezei nyúl szökellt át hatalmas ugrásokkal az áramló fűben. Jack még csak oda sem figyelt rájuk. Szegény Jack is fáradt volt, a talpa is kisebesedett már a hosszú út alatt. A szekér tovább döcögött, a vászonponyva a szélben csapkodott. A két bágyadt szekérnyom mögöttük haladt visszafelé a semmibe. Mindig csak ugyanaz...
    Papa háta már egyre görnyedtebb. A gyeplő bágyadtan fityegett a kezében, a szél belekapott hosszú, barna szakállába. Mama egyenesen és csendben ült, keze az ölében nyugodott. Carrie egy kis fészekben aludt a puha batyuk között.
    – Há-ááááá! – ásított Mary, Laura pedig megszólalt:
    – Mama, nem szállhatunk le, hogy fussunk a kocsi mellett? Úgy elzsibbadt már a lábam.
    – Nem, Laura.
    – Ugye hamarosan tábort verünk?
    Már olyan hosszú időnek tűnt, mióta utoljára a szekér árnyékában ebédeltek délben a tiszta füvön.
    Papa azt felelte:
    – Még nem. Korai lenne ilyenkor tábort verni.
    – Én most akarok megállni! Fáradt vagyok! – panaszkodott Laura.
    Ekkor mama szólalt meg:
    – Laura!
    Ennyit mondott csupán, nem többet. De ez annyit jelentett, hogy Laura ne panaszkodjon. Ezért hát hangosan nem is kesergett tovább, viszont legbelül továbbra is rakoncátlankodott. Csak ült, és magában elégedetlenkedett.
    A lábai fájtak, a szél pedig folyamatosan fújta a haját. A fű állandóan hullámzott, a szekér zötyögött, és egyszerűen semmi más nem történt hosszú-hosszú ideig.
    – Patakhoz vagy folyóhoz érünk – szólalt meg egyszer csak papa. – Lányok, látjátok ott azokat a fákat?
    Laura fölállt, és a szekér egyik ponyvarúdját ölelte át. Messze, a távolban hosszú, sötét foltot pillantott meg.
    – Azok fák – így papa. – Megismerni az árnyékukról. Ezen a vidéken a fák vizet jelentenek. Ma éjjel ott tanyázunk le...

  • Kiadó: Pioneer Publishing
    366 oldal
    Cérnafűzött kötés
    Kemény borító
    Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 23.
    Új fordítás: Pioneer Publishing Kft.
    ISBN 978­-615­-80296­-1­-2

     

    A könyv kapható még az Anima könyvesboltokban.

    Kedvezményes szállítás Ausztriába!
    A kötet Romániában is elérhető.

  • Vásárlás után letölthető!

     

    farmzene2

Webáruház készítés