4. A Szilva-patak partján

1. fejezet: Ajtó a földben

Mivel az alig látható szekérnyomok véget értek a prérin, papa megállította a lovakat.
Az ekhós szekér megállt, Jack azonnal lefeküdt alá az árnyékba. Lehasalt a fűbe, két mellső lábát kinyújtotta. Fejét szőrös lábai közé hajtotta. Teljesen elnyúlt, csupán füleit mozgatta.
Jack sok-­sok napon át vándorolt a kocsi alatt. Végigkutyagolt a kicsi rönkháztól az indiánok lakta vidékig, keresztül Kansasen, át Missouri és Iowa államokon, végig a hosszú úton, egészen Minnesotáig. Megtanulta már, hogy azonnal lepihenjen, ahogy a szekér megáll.
Laura és Mary felugrott a kocsiban. Lábuk már fáradt volt és elgémberedett a mozdulatlanságban.
– Ez lesz az a hely – szólalt meg papa. – Fél mérföldre vagyunk Nelsonéktól, a patak mellett.
Laura nem látta a patakot. A füves partot látta, azon túl egy fűzfasor tetejét, mely lágyan ringatózott a szélben. Máshol csupán a préri füve fodrozódott, egészen az ég vízszintes aljáig.
– Valami istállóféle van arra – folytatta papa, amikor a szekér ponyvája alól körülkémlelt. – De hol a ház?
Laura majd kiugrott a bőréből, úgy megijedt. Egy férfi állt a lovak mellett. Eddig senkit nem láttak maguk körül, ám az a férfi hirtelen ott termett. A haja halványszőke, kerek arca olyan vörös, mint az indiánoké, szeme természetellenesen fakó. Jack morogni kezdett.
– Marad, Jack! – szólt rá papa. – Maga Mr. Hanson? – kérdezte tőle.
– Ja – felelte a férfi.
Papa lassan és hangosan beszélt:
– Úgy hallottam, nyugatra akar menni. Maga árulja a helyet?
A férfi lassan végigmustrálta a szekeret. Megnézte a musztángokat, Petet és Pattyt. Azután szólalt csak meg:
– Ja.
Papa leszállt a bakról, mama hátraszólt:
– Lemászhattok és futkározhattok, lányok, tudom, hogy már elgémberedtetek a sok ülésben!
Jack azonnal felkelt, amikor Laura a szekér kerekén mászni kezdett lefelé, de addig a kocsi alatt kellett maradnia, amíg papa nem szól neki. Csak nézte Laurát, ahogy egy kis ösvényen végigszalad.
Az ösvény a napsütötte fűben vezetett a part széléig. Odalent csörgedezett a patak, hullámzott és ragyogott a napfényben. A fűzfák a patakon túl nőttek.
Az ösvény fordult egyet a part szélén, aztán a füves parthoz közel maradva vitt tovább ferdén lefelé. A magas part falként emelkedett mellette.
Laura óvatosan elindult lefelé. Mellette a part egyre magasodott, végül a szekeret is eltakarta előle. Csupán a magas ég maradt fölötte, és odalent a víz csobogva mesélt önmagának. Laura egy lépéssel továbbment, azután még egyet. Az ösvény egy vízszintes, kiszélesedő helyen ért véget, ahol újra fordult egyet, majd lépcsőkben folytatódott a patakig. És akkor Laura megpillantotta az ajtót.
A füves partban állt, ahol az ösvény fordult. Éppen olyan volt, mint egy ház ajtaja, de ami mögötte volt, az mind a földben rejtőzött. Az ajtó zárva.
Előtte két hatalmas, csúf pofájú kutya feküdt. Észrevették Laurát, és felemelkedtek.
Laura villámgyorsan futott vissza, felfelé az ösvényen a biztonságos szekérhez. Mary mellette állt, Laura odasúgta neki:
– Egy ajtó van a földben és két kutya... – visszanézett. A kutyák közeledtek.
Ekkor Jack mélyen morogni kezdett a kocsi alatt. Ádáz fogait vicsorogva mutatta azoknak a kutyáknak.
– A maga kutyái? – kérdezte papa Mr. Hansontól. A férfi megfordult, és olyan szavakat mondott, amit Laura nem értett. De a kutyák megértették. Egyik a másik után lassan visszasompolyogott a part szélére, majd eltűntek szem elől.
Papa és Mr. Hanson lassan elsétáltak az istálló felé. Az istálló kicsi volt, és nem rönkből épült. A falait fű borította, és a tetőn is fű nőtt, mely hullámzott a szélben.
Laura és Mary a szekér mellett maradtak Jackkel. A hajladozó és hullámzó préri füvét nézték, amin sárga virágok bólogattak. Madarak szálltak föl-alá a fűben. Az ég magas volt, pereme leért a kerek föld távoli széléig.
Amikor papa és Mr. Hanson visszaértek, papa hangját hallották:
– Rendben van, Hanson! Holnap bemegyünk a városba, és elintézzük a papírokat. Ma éjjel itt táborozunk.
– Ja, ja – értett vele egyet Mr. Hanson.
Papa a kocsira emelte Maryt és Laurát, majd kihajtottak a prérire. Elmondta mamának, hogy Petet és Pattyt elcserélte a telekért Mr. Hansonnal. Illetve odaadta Bunnyt is, az öszvércsikót és a szekérponyvát, cserébe Mr. Hanson terméséért és az ökrökért.
Kifogta Petet és Pattyt, hogy a pataknál megitassa őket. Aztán kipányvázta a lovakat, és segített mamának tábort verni éjszakára. Laura nem szólt. Nem akart játszani, és nem volt éhes sem, amikor együtt vacsoráztak a tábortűz mellett.
– Utolsó éjszakánk a szabadban – jelentette ki papa. – Holnap újra letelepszünk. A ház a patakparton van, Caroline.
– Ó, Charles – szólalt meg mama. – Egy üregház. Még soha nem kellett földbe vájt lyukban laknunk.
– Szerintem nagyon tisztának fogod találni – felelte papa. – A norvégok tiszta emberek. Kuckós lesz télre, ami már nincs messze.
– Hát igen, jó lenne letelepedni, mielőtt leesik a hó – értett egyet mama.
– Csak addig, amíg learatom az első búzatermést. Azután lesz egy jó kis házunk, lesznek lovaim, és talán még egy bricskánk is. Ez nagyon jó búzatermő vidék, Caroline! A föld gazdag, sík, sehol egy fa vagy kő, amivel küzdeni kéne. Nem értem, Hanson miért vetett be csak ilyen kevés földet. Vagy szárazság lehetett, vagy Hanson nem farmer, a búzája gyenge és könnyű.
A tűz fényén túl Pet, Patty és Bunny legelték a füvet. Éles hangon, recsegve harapdáltak, majd megállva belebámultak a sötétségbe, és a közeli csillagok tündöklését nézték. Békésen csapdostak farkukkal. Nem tudták, hogy elcserélték őket.
Laura már nagy lány volt: hét éves. Túl nagy a síráshoz. Mégsem bírta megállni:
– Papa, muszáj volt odaadnod Petet és Pattyt? Muszáj volt?
Papa magához vonta, karjával átölelte.
– Miért baj, Kisbogár? – kérdezte. – Hisz Pet és Patty utazni szeretnek, ők kis indián pónik, Laura, a szántás nem nekik való munka. Sokkal boldogabbak lesznek, ha nyugat felé vándorolhatnak. Nem tarthatod itt őket, hogy a szívük szakadjon meg a szántásban. Pet és Patty továbbmennek, én pedig feltörök egy jókora talajt ezekkel a nagy ökrökkel, hogy jövő tavaszra előkészítsem a búzának. Egy jó búzatermés, és több pénzünk lesz, mint valaha volt, Laura. Akkor megint lesznek lovaink, új ruháink és mindenünk, amit csak szeretnénk.
Laura nem szólt semmit. Papa ölelő karjai közt megnyugodott, de nem vágyott semmi másra, csak hogy megtarthassák Petet, Pattyt és Bunnyt, a hosszú fülű csikót...

Kiadó: Pioneer Publishing
420 oldal
Cérnafűzött kötés
Kemény táblás
Megjelenés dátuma: 2016. március 18.
Új fordítás: Pioneer Publishing Kft.
ISBN 978-615-80296-3-6

A könyv kapható még az Anima könyvesboltokban.

Kedvezményes szállítás Ausztriába!
A kötet Romániában is elérhető.

Vásárlás után letölthető!